Egy csak férfiakból álló balett együttes előadása, már nem hangzik rosszul. Az, hogy ez az együttes teljes mértékben követi a klasszikus hagyományokat, már csavar egyet a dolgon, hiszen ez nem jelent mást, mint tütüt és spicc cipőt... Gondoltam, ezt látnom kell!

A Les Ballets Trockadero de Monte Carlo társulat repertoárját nézve egy hagyományos értelemben vett klasszikus társulat is lehetne. A plakátjukat látva is a fotó lett gyanús: ez mind pasi! Talpig tütüben! Elég perverznek tűnt a dolog ahhoz, hogy komolyan érdekeljen,és mivel már március legelején alig kaptam jegyet az előadásra, nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta. 

Röviden fogalmazva: az első felvonáson könnyesre röhögtük magunkat, a másodikon tátva maradt a szánk, a harmadikon, pedig folyamatosan emlékeztetni kellett magunkat, hogy EZEK PASIK!!! A koreográfiák pontossága, a mozdulatok kidolgozottsága, a legnagyobb precizitást és hihetetlnen profizmust mutat. A dolgok humorát, a jól elhylezett gegeken kívül, az adja, ahogyan például két 1.90 magas férfi, 45-ös spicc cipőben, a színpadon versengő balerinákat alakít vagy, amikor az addig tütüben tipegő hattyúkirálnyő egy szempillantás alatt átvedlik macsóvá, amint belép egy igazi nő a színpadra, történetesen, aki a virágcsokrot hozza a "prímabalerinának" (szegény hostess leányzó rendesen zavarba is jött). 

A szünetben a műsorfüzetet lapozgatva az is kiderült, hogy minden tagnak van egy férfi és egy női alteregója, életrajzzal, szakmai háttérrel kidolgozva és ezek a karakterek az előadás folyamán is tetten érhetőek. Amikor a profizmus és a jó értelemben vett gátlástalan hülyeség találkozik, az mindig tiszteletet és csodálatot ébreszt bennem. Ezek a fiúk elképesztően jól képzett táncosok és egy pillanatra sem megy át sértő ripacskodásba az, amit csinálnak. Végig meg tudnak maradni az ízlésesség és a művészi esztétikum határain beül. Igazán jó paródiát csak nagyon komolyan lehet csinálni és itt látszik a komolyan vett, elképesztő munka, minden mozdulatban.

A harmadik felvonás szólóiban az volt a legmegdöbbentőbb, hogy tényleg el tudtuk felejteni a strasszok alól kivillanó szőrös mellkasokat, a széles vállakat és át tudtuk adni magunkat a balett gyönyörűségének. Szerintem annál nagyobb elimerés nem kellhet, mint az, hogy folyamatosan emlékeztetni kellett magunkat arra, hogy férfiakat látunk a színpadon. 

Az elimerésről, pedig még így a végére csak annyit, hogy ekkora tombolást és 10 perces vastapsot én nem tudom, mikor hallottam utoljára itthon színházban...