Az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részeként működő Nemzetközi Tánctanács 1982-ben nyilvánította a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapját, április 29-ét a tánc világnapjává, amelyet 1983 óta ünnepelnek világszerte.

Az alábbi interjút egy kollégától "kaptam kölcsön". Visky András drámaíró, dramaturg, rendező, meghatározó szakember a magyar színházi életben. Megöltem az anyámat c. drámáját a Független Thália Projekt szárnyai alatt mutatják be angol nyelven május 3-án és 4-én este a Thália Színházban. Az eredetileg Londonban bemutatott előadás a Színházak éjszakája programjai között, angol és magyar nyelvű kulisszajárással lesz egybekötve, ha valaki a színfalak mögé is be szeretne látni, ne hagyja ki. (Az interjú angol nyelven itt olvasható.)

Az történt, hogy 3 év kihagyás után ismét van kábel TV a lakásomban. Ennek köszönhetően kimaradtam azokból a folyamatokból, amik a jelenlegi állapothoz vezettek és elég sokkoló volt a visszatérés. Hát megdöbbentő, ami itt szórakoztatás néven folyik. 

"Míg a meztelen női test, a női akt a művészet elfogadott témája, a meztelen férfi test a klasszikus antik művészetet követően, jó időn át csaknem láthatatlan maradt, a ruhátlan férfi évszázadokon keresztül csupán mitológiai hősként, keresztény mártírként jelent meg. Vajon mi ennek a láthatatlanságnak az oka, és miért tárul fel a rejtett férfi test olykor mégis?" (Forrás: LUMÚ sajtóanyag - A meztelen férfi c. kiállításhoz)

Úgy érzem Miskolcon történik valami. Kiss Csaba tavaly nyáron vette át a színházat, Béres Attilával karöltve. Épp ott voltam abban a pár napban, amikor az átadás-átvétel történt. Bármerre kóvályogtam is a hatalmas épületben, minden zugban történt valami, folyton szólt a hívó, tömeg volt a büfében, olyan volt az egész színház, mint egy hatalmas méhkas. Zsongott. A zsongás maradt és egyre erősödik.

Kortárs magyar dráma, sokszorosan díjazott szerző, sokszorosan díjazott rendező, sokszorosan díjazott színészek, Nemzeti. Alföldi Nemzetije. Mondhatnánk azt is, hogy ez már önmagában garancia a sikerre. Ám a sikerért csak ilyenkor kell megdolgozni igazán. Az, hogy jegyet kapni az előadásra már pár óra alatt nem lehet, most egy jellemző jelenség a Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Szerencse, hogy meghívtak...

Bevallom ez egy igen régi poszt, csak nem került élesítésre. Azonban az előadás igazán megéri, hogy így utólag is írjunk róla. Remélem visszakerül még a Budapest Bábszínház műsorába. (Kultúrprosti)

Az utóbbi hónapokban lépten-nyomon Mary Poppins plakátokba ütköztem. Hosszú ideje az első normális, ízléses plakát zenés színház témában! Egyből megfogja a tekintetet, egyszerű és ízléses - persze ha jól sejtem Disney kiadvány. Szakmai körökben is elég nagy volt a nyüzsgés a bemutató körül, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, hogy mi is pontosan ami miatt ekkora a felhajtás - ugyanis a legutóbbi hasonlóan nagy szabásúnak beállított előadás elég nagy csalódást okozott ebben a színházban...

Mér régen érlelődik bennem ez  poszt, de most kaptam meg az utolsó löketet hozzá. Mindig értetlenül állok az olyan elképzelések előtt, amikor a társadalom által értelmesnek/értelmiséginek ítélt emberek fel vannak háborodva azon, hogy egy előadóművész nem hajlandó a két szép szemükért mórikálni magát valami családi/baráti/céges vagy egyéb rendezvényen. És ugyanezek az emberek még jobban fel vannak háborodva, amikor a saját munkájukért nem kapják meg a megfelelő juttatást, vagy csak valaki úgy nyilatkozik a szakmájukról, mint ahogyan 2 perccel korábban ők tették az előadóművészettel kapcsolatban. Jah, hogy a művészet nem munka. Hát persze...

Dario Fo üzenete:

Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka. A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.

Visszatértem. Nem voltam olyan szerencsés, mint Csipkerózsika kollegina, akit a Herceg csókolt újra öntudatra (ha maradunk a mesésebb verziónál és nem Juronicsot vesszük alapul), nekem a belső kényszer maradt, ami nem hagyott tovább szunnyadni. Egyrészt akad éppen elég előadás, film, zene és mindezek egyvelege, amiről érdemes szót ejteni, másrészt viszont történtek olyan események a kulturális közéletben, amikről szintén szót kell ejteni. Ez a második a kevésbé vidám fele. Jobban esett volna a Herceg csókja, meg a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak.", de nem ez van. 

Mindezek mellet azonban nem szeretnék politizálni, egyszerűen csak reflektálok/reflektálunk a kulturális közélet eseményeire és elmondjuk a véleményünket. Nem kell velem/velünk egyetérteni, de támadni sem, hiszen ez is csak egy vélemény a sok közül. Az érdekes vitákra, az építő kritikákra azonban mindig nyitott vagyok.  

Egy új tagunk is akadt, Kistigris próbálgatja karmait a blogon.

Szóval üdvözlet mindenkinek, aki már ismer és annak is, aki még nem. Csapjunk a lovak közé! 

Egy hete, hogy véget ért a foci vb, sokak számára nagy űrt hagyva maga után. Egy hónapon át nem nagyon kellett gondolkodni, hogy mi is legyen az esti program, hiszen egy közös meccsnézésre mindig össze lehett trombitálni néhány barátot, vagy elég volt beülni bármelyik bárba, volt ital, foci és társaság. Egy hónapon át álltak reflektorfényben a játékosok, edzőik és barátnőik, egy újfajta sztárkultuszt hozva magukkal. 

Arturo Ui az Örkényben

Még gimi negyedikben egy magyar faktos órán láttam Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című drámájának tévéfilm verzióját. Iszonyatosan magával ragadott a történet, remek színészi alakítások (kiemelném Harsányi Gábor nagyszerű játékát, aki manapság inkább komikus oldalát domborítja, s az Újpesti Színház stábját erősíti), jó rendezés, szóval maradandó élményt nyújtott. Aztán később egyetemen, ha beszéltünk is róla, csak érintőlegesen. Tizennyolc éves korom óta várom, hogy valakinek legyen már vér a pucájában és állítsa színpadra, de nem akaródzott egy rendezőnek sem ehhez a drámához nyúlni. Aztán jött a hír, hogy Zsótér megcsinálja az Örkényben, ráadásul újra is fordítatta. Egyből felvillanyozódtam. Örkény társulata+Brecht+Zsótér, hát ennek valami tényleg jónak kell lennie. Érdemes volt várni, mert méltó interpretációt kapott a szöveg.

Egy csak férfiakból álló balett együttes előadása, már nem hangzik rosszul. Az, hogy ez az együttes teljes mértékben követi a klasszikus hagyományokat, már csavar egyet a dolgon, hiszen ez nem jelent mást, mint tütüt és spicc cipőt... Gondoltam, ezt látnom kell!

A Les Ballets Trockadero de Monte Carlo társulat repertoárját nézve egy hagyományos értelemben vett klasszikus társulat is lehetne. A plakátjukat látva is a fotó lett gyanús: ez mind pasi! Talpig tütüben! Elég perverznek tűnt a dolog ahhoz, hogy komolyan érdekeljen,és mivel már március legelején alig kaptam jegyet az előadásra, nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta. 

Tudom, hogy ezzel nem szoktak büszkélkedni, de sosem szerettem az Úri murit. Tisztában vagyok a regény jelentőségével, irodalmi kánonunkban elfoglalt helyével, de ettől még nem szeretem, s ezen a Nemzeti Színház előadása sem tudott változtatni.  Arra a kérdésre, hogy miért veszik elő újra és újra Móricz klasszikusát, általában az a válasz, hogy olyan társadalomkritikát tartalmaz, olyan problémákat vet fel a zsidókérdéstől a cigánykérdésig, ami még ma is aktuális. De akkor miért nem erről szól az előadás? Bármi is vezérelte Bezerédi Zoltánt az Úri muri megrendezésére, nem sikerült közelebb hozni Móricz mondanivalóját.

Bebizonyosodott, hogy a gyerekmesék kegyetlenek. Ez talán nem meglepő azok számára, akik egy kicsit is belegondoltak már mélyebben Piroska, Hófehérke vagy Hamupipőke történetébe, ám Csipkerózsika számomra még felnőttként is megmaradt valahogy érintetlenül. Mert rendben, van az a kis baki az orsóval, de az ébredés szép, ott a herceg, a happy end, addig meg csak aludt, mi baja lehetne. Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett, azonban megerősített abban, hogy igen, a gyerekmesék tényleg kegyetlenek!

Fárasztóan bonyolult kritika helyett röviden összefoglalom, hogy miért érdemes megnézni a Lear királyt a Nemzetiben.

• Kulka játssza a főszerepet, és róla is elmondható, hogy nem tud hibázni. Legutóbbi nagy Shakespeare alakítása a III. Richárd volt, amivel meg is nyerte e Kritikusok Díját. Esélyes, hogy ezzel is meg fogja. Van egy-két kulkás manírja, de abszolút elbírja a szerep.
• Az színpadon lévő összes színész nagyszerűen alakít, tökéletes összjátékot produkál. Érezhető, hogy itt most mindenki belead apait-anyait, koncentrált játék, pontos szerepértelemezés jellemzi a játszókat. A teljesség igénye nélkül csak néhány alakítást említenék meg.

Azon egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Zsótér idén is meghívást kapott a POSZT-ra. Az Örkény Színház társulatával készített Arturo Ui-ról csak jókat lehetett hallani, számítottam a pécsi szereplésre. Az sem szokatlan, hogy egy rendezőtől két előadást is beválogatnak, de hogy pont a Mayát! Megkésve olvastam, hogy a budapesti Katona József Színház visszamondta a Pécsi Országos Színházi Találkozó idei válogatójának, Fáy Miklósnak a meghívását. Fáy választása a Máté Gábor rendezte A hős és a csokoládékatona című darabra esett, amiről a Katona úgy gondolja, nem a legjobb előadása, egyszóval lehetett volna az elmúlt közel egy évből POSZT-ra érdemesebb darabot is választani. Már önmagában ez a hír is megdöbbentett, de ami ezután jön, az még jobban. Ugyanis A hős és a csokoládékatona helyett, a Zsótér rendezte egri Maya című operettet válogatta be Fáy, ami hát nem egy olyan nagyon jól sikerült rendezés. A pletykák szerint a társulat is keményen megszenvedett azért, hogy egy felejthető előadás szülessen.Zsótérnak a rendezésre kellett volna koncentrálnia, és nem másra...

Elérkezett a vég kezdete, a Duna TV új magyar sorozatot indít az Álom.net alkotóival karöltve. Kell ez nekünk, mint szarnak a pofon. Én most nem is beszélnék arról, hogy mi is lesz ez, ezt már a sajtó úgyis megírta, inkább azt kérdezem ez most így hogy?!

Arról van itt szó, hogy mindent a nézettségért harcba bonyolódik a legkisebb közszolgálati tévé. Nem is lenne ezzel semmi probléma, természetes dolog, hogy egy csatorna folyamatosan küzd a nézők kegyeiért. De gondoljuk már végig, hogy ki is fogja nézni a gazdagférj-fogó hancúrozást.

Glenn Brown a kortárs festészet fenegyereke, a fiatal brit művészgeneráció tagja, Liverpool és Firenze után Budapestre érkezett. Habár generációjának egyik leghíresebb művésze, mégis alulreprezentált, alkotásaival nincsenek teli múzeumok és képtárak, inkább gyűjtők kezében van a Brown életmű. A Ludwig Múzeum kiállítása ezt a hiányt hivatott pótolni, s a nagyközönségnek kedveskedni a művész eddigi legteljesebb tárlatával.