Bevallom ez egy igen régi poszt, csak nem került élesítésre. Azonban az előadás igazán megéri, hogy így utólag is írjunk róla. Remélem visszakerül még a Budapest Bábszínház műsorába. (Kultúrprosti)

Mit is jelent napjainkban a bábszínház? Legtöbben talán egyből Paprikajancsira és Vitéz Lászlóra asszociáltok gyerekkori emlékek alapján, de lehet, hogy ennyire még nem is konkrét a kép. Minden esetre az egészen biztos, hogy ha báb, akkor gyerek előadás, ez az elképzelés. A Budapest Bábszínház Hattyúk tava előadása elgondolkodtatott, vajon miért nem nézünk bábot Magyarországon?

Hihetetlen élmény egy gyerekekkel teli nézőtérre belépni, folytonos duruzsolás, piszmogás, nevetés és néhány felnőtt - óvónéni hang - akik próbálják mind ezt megszüntetni, értelem szerűen teljesen sikertelenül. Egészen magával ragadó a hangulat.

A színpadkép nagyon minimalista atmoszférájú, a díszletért Polgár Péter a felelős, aki meglehetősen kevés elem és anyag használatával, kissé elvont és igazán misztikus hangulatot teremtett.

Balázs Zoltán rendező az eredeti Csajkovszkij zenéhez tartotta magát, amiért én személy szerint igazán hálás vagyok - nem árt a fiatal generáció zenei nevelése, legalább abban az ötven percben, amíg az előadás tart! Emellett a koncepció is kifejezetten ötletes, a szereplők nem bábokként, hanem legyezőkként jelennek meg, mindenki saját karakterének megfelelően fekete, fehér, kicsi, nagy, toll vagy papír... Ezáltal bekerültünk egy olyan szimbólumrendszerbe, ami számomra egészen álomszerűvé tette az élményt.
Mivel a színészek végig láthatóan - legyezővel a kezükben - a színpadon tartózkodnak, nagyon nagy szerepet kapott a koreográfia (Szöllösi András), rengeteg legyeződobálással és térforma variációval. Az összkép rendezett, letisztult, a fények ízlésesek.

A hattyúk tava történetét egy hosszú ősz hajú Öregasszony (Blasek Gyöngyi) meséli el a színpad közepén álló lángol szerű, fém emelvényen. Néhol kissé hadar, tagolatlanság miatt sokszor nehezen kivehető, de hangjával megtölti a színpadot és pillanatok alatt mesét varázsol elénk.

 
Rőtszakáll (Pethő Gergő) hatalmas piros legyezőjével hangos ámuldozást vált ki az apró közönségből és megfordul a fejemben a gondolat, hogy többet kéne ide járni. Engem meggyőztek!

Igazán kár, hogy a színház repertoárján jelenleg összesen egy felnőtt darab található (Babák) és bármennyire is szeretnénk, az egész országban alaposan kell keresnünk, ha nem csak az apróságokat szeretnénk bábszínházba vinni.

Reméljük, hogy ez a világszerte évszázados hagyományokkal rendelkező ága a színháznak nem veszik el, hanem megtalálja azt az utat, amin érvényesülni tud a XXI. században is, mert olyan eszköztárrall bír, ami képes megteremteni egy teljesen fiktív, mindentől elvonatkoztatott világot, rengeteg lehetőséget hordozva magában.