Az utóbbi hónapokban lépten-nyomon Mary Poppins plakátokba ütköztem. Hosszú ideje az első normális, ízléses plakát zenés színház témában! Egyből megfogja a tekintetet, egyszerű és ízléses - persze ha jól sejtem Disney kiadvány. Szakmai körökben is elég nagy volt a nyüzsgés a bemutató körül, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, hogy mi is pontosan ami miatt ekkora a felhajtás - ugyanis a legutóbbi hasonlóan nagy szabásúnak beállított előadás elég nagy csalódást okozott ebben a színházban...

Nyilván a csilláron is lógtak. Nem rég volt a premier, ráadásul a Madách színházról folyik a szó,  így már csak természetes. A külcsíny egyből nagyon megkapó a hatalmas szikrázó esernyővel és a vetített animációkkal. A díszlet Rózsa István műve, egész egyszerűen lenyűgöző, még kacsalábon is forog, ha épp úgy tartja kedve.

Tihanyi Ákos koreográfiája és a táncosok mind nagyon szépen, precízen a helyükön vannak - ilyen jó állapotban a tánckart talán még nem is láttam az elmúlt években. Kicsit avatottabb szem számára egyből látszik a hihetetlen mennyiségű munka mind az alkotók, mind az előadók részéről és persze nem kevés pénz, ami benne van a produkcióban. A néző szinte nem tudja, hova kapja a fejét a rengeteg varázslat, csillogás, tánc és színpadtechnikai trükk láttán.

Az első felvonás végére kissé elálmosodtunk, ugyanis meglehetősen egyhangú, végig egy szinten tartja a feszültséget, ami így el is veszik jó hamar. A második rész jóval pörgősebbre sikeredett és végül mondhatom, hogy élveztem azt a három órát, amit eltöltöttem ott. Így tulajdonképpen állíthatnánk is, hogy egy jó előadásról beszélünk.... DE!

Ahogy elmúlik a varázslat és túljutunk a tényen, hogy Mary valóban keresztül repült a színház nézőtere felett, néhányunkban talán felmerül a kérdés, hogy hol is a tartalom?! Sajnos azt kell, hogy mondjam, erre igen kevés energia és figyelem jutott. A karakterek nincsenek alaposan kidolgozva vagy nem kapnak teret, kész kliséket látunk, semmiféle motivációt és igen kevés következetességet tudunk felfedezni a szereplőkben. Egyszerűen nem érezni az emberi vonásaikat, ami leginkább a rendezés okozta időhiány hibája.

A kissé megfoghatatlan, üres figurákhoz nézőként igen nehéz közel kerülni, nincsenek igazán nagy hatással. Polyák Lilla Maryje varázsol, fegyelmez, de az az igazán mélyről jövő kedvesség és szeretet, ami meghatározhatná a karaktert, kissé eltűnt valahol a csillámpor alatt. A gyerekek tündériek, a család két felnőtt tagja szeretni való, de sokszor kissé érthetetlen. Számomra indokolatlannak érződik Winifred Banks (Koós Réka) kirohanása, amikor rádöbben, hogy ki kell álljon a férje mellett, ugyanis az ég világon semmit nem látunk mögötte, hiába van a dal szépen elénekelve. A feleség színésznői múltja például tipikusan csak a szövegben jelenik meg, sehol nem lehet érzékelni, pedig ez általában egy elég könnyen kiütközik.

Andrew kisasszonyt (Pándy Piroska) viszont megkönnyeztem, persze a nevetéstől, és nem utolsó sorban zeneileg is kiválóan megoldotta a szerepet. A gonosz boszorka mindig hálás karakter, érdekes fűszere az előadásnak! A Szente Vajk alakította Fredi táncol, énekel, méghozzá jól, de hogy melyik világhoz tartozik és hogyan kerül kapcsolatba George Banksszel (Dunai Tamás), az teljesen kidolgozatlan marad, mint oly sok minden más is.

Ezeken kívül is rengeteg kérdőjel merül fel, egy kis utánagondolást követően. Persze ennyi mindent belesűríteni egy két felvonásos musicalbe nyilván nem egyszerű feladat.
Mindezek ellenére pozitív élmény volt, főleg azért mert megcsillant a remény, hogy majd egyszer talán, amikor a forma mögé oda tudjuk tenni a tartalmat is, akkor talán sikerül West End színvonalú zenés színházi produkciókat létrehozni. Nyilván utópisztikus elképzelés, de talán mégsem lehetetlen, végül is ez az előadás már nyomokban, emlékeztetett!!